Szerelmi kapcsolat és kötõdés

Mint mondtuk, a felnőtt szerelmi kapcsolat tulajdonképpen a szülőhöz való kötődés „megismétlése". Ha az anya-gyerek, illetve apa-gyerek kapcsolat felhőtlen, bizalomteli és boldog volt, akkor az ilyen személyek felnőtt korukban demokratikus, kiegyensúlyozott kapcsolatokat teremtenek, képesek bízni a másikban, s képesek elfogadni őket olyannak, amilyenek.

Az oxytocin ismét nagy szerephez jut a szerelemben. Állatkísérletek azt bizonyítják, hogy a fajtárs, embernél a szerelmes közel engedése testi és lelki értelemben vett teljes kiszolgáltatottságot jelent, és ez nagy szorongást kelt. A szex és az agresszió ugyanis ösztönszinten is elég erősen kapcsolódik egymáshoz (gondolhatunk a nemi erőszakra és sok ember még egészséges, de némileg agresszív szexuális fantáziáira), és mind embernél, mind alacsonyabb fajoknál komoly kockázatot jelenthet a másik túlzott közelsége. Az oxytocin itt lép be a képbe, ugyanis azok az állatok és emberek, akik képesek a másik közeledésére oxytocin felszabadulással válaszolni, azok gátolni tudják a közelség okozta szorongást, és képesek felszabadult szexuális kapcsolatot létesíteni. Akikben ez döcögve vagy nem működik, azok az intim együttlétet szorongatónak élik meg, és kerülni fogják a tartós kapcsolatokat vagy magát a szexet is. A nemi élvezés képességének zavara valószínűleg szorosan összefügg ezzel a problémakörrel, az orgazmushoz szükséges oxytocin felszabadulás valamiért gátolt. Akik viszont képesek a másikat közel engedni magukhoz, és vele intim kapcsolatra lépni, azokban az együttlét, a simogatás, majd később az orgazmus oxytocin-felszabadulással jár, és erős kötődést vált ki a másikkal szemben. Az evolúció tehát arra találta ki a nemi örömöt, hogy általa szilárdítsa meg a monogám kapcsolatot. Akiknél tehát „nem jó a szex", ott a kapcsolatot erősítő biológiai mechanizmus szenved csorbát. (Ettől még persze lehet stabil a házasság!) Az evolucionista kutatók szerint a hűtlenséggel az a baj, hogy a mással átélt oxytocinlöket automatikusan kötődést indíthat be egy harmadik személy iránt, ami a monogám kapcsolatot veszélyezteti. Sok ember ez ellen érzelemmentességgel védekezik, és a prostituáltak sem engedik meg általában a szájon csókolást. Ha tipizálni akarjuk a gyermekkori kötődési típusokat, és azt nézzük, hogy ezek később felnőttkorban milyen kötődési mintázatot eredményeznek, akkor három típust érdemes kiemelnünk. A biztonságosan kötődő típusról már esett szó, ők a boldog emberek. Az ambivalensen kötődő gyermek sajátossága, hogy vágyik is az anyára, de nem is bízik benne, szorongató helyzetben menedéket keres nála, de nem nyer megnyugvást. Az ilyen emberek felnőtt korukban egyfelől bizalmatlanok, aztán meg csimpaszkodóak tudnak lenni, mert állandóan attól félnek, hogy elveszítik a másikat. Az elutasító kötődési stílust mutató gyermek egyszer és mindenkorra lemondott a szüleiről, nem hiszi, hogy számíthat rájuk, kis fejében született egy döntés, hogy „ha muszáj, alkalmazkodok ehhez a két baromhoz, de amint lehet, lelépek". Az ilyen gyerekből lett felnőtt rideg, kerüli a bizalmas kapcsolatokat, nincsenek igaz barátai és mély szerelmei, leginkább az egyéjszakás vagy rövidtávú kapcsolatokat preferálja. Ő az, aki felszabadultan hirdeti, hogy a szex a fontos, az élvezet, az érzelem puszta szentimentalizmus, és nem akar családot, gyereket, kötöttségeket. A szexuális forradalom és a pszichopatológia A szexuális forradalom egybeesett a nők munkába állásával és a bölcsődébe és óvodába dugott gyerekek megnövekedett számával. Az idő kerekét persze nem lehet és nem is akarom visszaforgatni, de kicsit a fejlődés áldozatai vagyunk. A szétdúlt családi fészek hiányzó melege, a biztonságos kötődéshez szükséges hosszú együttlétek, majd a fokozatos leválás az anyáról és apáról ma már nem biztosítottak. Ma minden hirtelen és drasztikusan következik be, s rengeteg lelki sérült felnőtt nő fel, akik aztán csődöt mondanak az emberi kapcsolatokban, a szerelmekben, a házasságokban és szülői hivatásban. Mindeközben a közkézen forgó ideálok és mítoszok piedesztálra emelik azt, ami más vonatkozásban valójában patológiás. A hódító, kemény, csapodár férfi, a csábító, flörtölő, örökifjú nő, vagyis a független, szexre bármikor kész férfiak és nők a kimondatlan ideálok. A szex öncélú, személytelen élvezete kapcsolatépítés nélkül azonban elszakadást jelent az emberi természettől, és csupán csak látlelete annak a társadalomnak, amely egyre kevésbé képes valódi értékeket sugallni, mert az értékek hordozói és közvetítői maguk is sérült emberek. A szex teljesítménnyé vált, mint minden ebben a modern ipari társadalomban. Teljesítmény a munka és a szex. Gyógyszereket és műtéti beavatkozásokat találunk ki, hogy az egyed képes legyen szexuálisan a kívánt szinten teljesíteni. A szexuális forradalom megoldotta, hogy ez a cikk megíródhasson, és mások elolvashassák. De a szexuális forradalom elfedi azt, mekkora válságban is van a család és az emberi kapcsolatok, vagyis mi magunk, emberek. A szexuális forradalom a szabadság látszatát kelti, de ez a szabadság szexuális árucikké degradálhat minket. Az elidegenedettség és a válság betör életünkbe; válások, meddőség, depresszió és a döbbenet, amikor gyermekünk szépen elképzelt jövőjét látjuk semmivé hullani. A legjobbat akartuk, mégis ez lett belőle. Kiút a válságból A válságot nem a szexuális forradalom idézte elő, hanem azok a társadalmi változások, amelyeknek ő maga is terméke csupán. A tradicionális társadalmakat felváltja a fogyasztói társadalom, az emberek és szolgáltatásaik maguk is árucikké válnak. Ez persze nem végzet, de baljós lehetőség. Nem könnyű egyedül helyrehozni azt, amit szüleink akaratlanul is elrontottak nálunk. A kapcsolatok megromlása alattomosan, éveken, évtizedeken keresztül megy végbe. Pszichoterápiában sokszor feltárható az a rejtett hiedelem vagy döntés, hogy „ez a házasság nem fog sikerülni". Sok nő megismétli anyja választását, és hozzámegy egy „nagy és erős", csak éppen kibírhatatlanul autoriter férfihez. Sok férfi hozzámegy „hűtlen" anyja hasonmásához, és újraéli vele az „elérhetetlenséget". A hűség sokszor nem más, mint a tehetetlen vergődés eufémizmusa. A korai kapcsolati zavarok a házasságokban és kapcsolatokban szexuális problémákhoz vezetnek, amik aztán bosszú-hűtlenkedéshez vezetnek, s minden hűtlenség tovább rombolja a partner képét a megcsalóban. A korai kapcsolati sérülések gyakori következménye a meddőség. Meddőséggel küzdő pácienseim közös vonása, hogy szüleik kerülték egymással és gyermekükkel az intimitást, a család légköre hideg, fegyelmezett volt, sokszor a célszerűség diktálta a döntéseket, nem a gyermek érzelmi igényei. Vizsgálatok is megerősítik, hogy a bizonytalanul kötődők közt sokkal gyakoribb a meddőség. Sok házasságot az intimitástól való kölcsönös félelem mérgez meg, a felek gyermekkorukban megtanulták, hogy intimitást kezdeményezni elutasítást fog kiváltani. Együtt élnek, de boldogtalanok. Azt gondolják: „hát ilyen az élet?!" Sok páciens kisebbrendűségi érzései gyökereznek abban, hogy szülei elutasítóak voltak, leértékelték személyét, teljesítményét. Az ilyen ember aztán folyton bizonyítani akar, esetleg éppen szexuális téren. Nem kapcsolatokat akar, hanem egy közösülésre megszerezni másokat. A szexuális forradalommal új kórkép is született: a kompulzív vagy kényszeres szexuális viselkedés, amit régebben neveztek Don Juanizmusnak is. A szex hajszolása megvédi a szorongástól és a depressziótól. A szex elfedi a magányt. De meddig? A szexuális forradalom tulajdonképpen egy próbálkozás volt arra, hogy elfedjük a tradicionális család széthullásával keletkező kapcsolati válságot. Ez nem sikerült. Mert csak a szexre koncentrált. De a szex emberi kapcsolatok, kötődés, hűség és elköteleződés nélkül értelmét veszti, mert pont arra lett kitalálva, hogy általa kapcsolatok teremtődjenek és szilárduljanak meg.